2025. november 28., péntek

D.B.C.-Dead Brain Cells 1987/2025.Remastered,reissue,slipcase cd.

 

                              
                                                
                                                
                                     
                                       

A DEAD BRAIN CELLS egy jobb sorsra érdemes kanadai zenekar volt,1986-1991 között voltak aktívak.A harmadik lemez készítése közben bedobták a kulcsot,2002 óta pedig néha összeállnak koncertezni.Technikás thrash metalban utaztak legalább is az első lemezen,a másodikon visszavettek a sebességből de a technikázásból nem.Most a H-musicnál kapható mindkettő,muszáj volt megrendelnem az első lemezt pedig idén már nem akartam hozatni cédét.Nálam a D.B.C. jóval később jött be a képbe csak néhány éve hallgatom asszem.Mivel techno-thrash sok a tempóváltás a gyors nyaktörő sebesség mellett,rendkívül változatos riffekkel,klassz és szépen hallható basszus játékkal.Az ocsmány borítórajz mellet negatívum a rövid játékidő,13 szám 33 percben.A dobost külön ki kell emelnem Jeff St.Louis játéka nagyon tetszik sokat pörget,variál,de minden más zenész is király.Sajnos a dobos is meg az egyik gityós Gerry Oullette már meghaltak,Oullette '94-ben,St.Louis 2019-ben pont a 61.szülinapján.A D.B.C. 2024-ben adott ki 2 singlet,aztán,hogy nagylemez  lesz-e valamikor ki tudja.10/10.

Az új családtag.

 

                                        

A fészbúkon ilyen címre ugranak a zsótibácsik,a sok felelőtlen egoista szülő televeri a gyerekei képeivel lájkvadászat céljából.A gyerek neve Aiwa-msbtu 600,2x 50 wattos szépség,micro hifi.Csak ajánlani tudom,a kezelése egyszerű,cd lejátszós ami nálam kötelező feltétel.A rádió szar 2-3 adó jön csak be tisztán de nem hallgatok önszántamból amúgy se.A lényeg,hogy gyönyörűen szól a lábdob dübörög ,ez lehet,hogy metal zenéhez annyira nem illik,más stílust még nem próbáltam.Persze vannak választható equalizer beállítások,fos minőségű felvételeken segíthet.Most kicsit olcsóbb volt (-6000 ft) a blekk frájdéj miatt,85-90000 ft körül kapható a boltokban.Kinéztem egy másik micro hfit is egy Panasonic 450 wattos cuccot de nyomozás során kiderült,hogy gagyi,kinézetre is tudásra is,nem tud RMS 450 wattot csak kb 2x 20-60-at,véleményektől függően.Az Aiwáról nem láttam negatív véleményt,igényes japán gyártmány.A Panasonic is japcsi de állítólag a hangszórók könnyűek mint a papír az Aiwának van súlya,a Pana'kinézetre hivalkodó,az Aiwa egyszerű de szép.Nem véletlen tehát,hogy ezt választottam.A ma igényeinek megfelelően USB,Bluetooth,Aux lejátszási lehetőség elérhető.Jó cucc! Utóirat,kelt dec7.Jó cucc de nem tökéletes előjöttek a hibák_a számok uccsó pár másodpercét hajlamos levágni,eddig 1 db cédét nem akar lejátszani valamiért,75 trackes lehet,hogy azért,ez elég szánalmas.

2025. november 26., szerda

Menekülés a Krisna szektából...

 Tök mindegy mit teszek fel igaz?Szerencsére lehet válogatni.Kb 20 éve nagy divat lett a Krisna hit a hc világában is pl SHELTER,108 de itthon is volt több ilyen zenekar.Nem valószínű,hogy mindegyik ilyen közösség így működik ez a vezetők egójától függ,meg tőled is persze,meddig és mit tűrsz el.



2025. november 25., kedd

Egyszer volt....egy zenekarunk.

 Több mint húsz éve volt,közelebbi időpontot nem tudok mondani mert sok szesz lefojt akkor meg utána is.Szeretnék megemlékezni kicsit az elhunyt barátokról/zenekar tagokról:Sanyika-dob (DOLMEN),Kei-gitár.Az életben matadt tagok:Feini-ének,én-basszgitár.CASTIGATION néven kezdtük de később megváltoztattuk G.I.T.M.-re (Guerrillas In The Mist).Sanyikán kívül egyikünk sem tudott zenélni,ő tanított be minket.Volt 2-3 számunk de csak egyre emlékszem az hc-metal valami volt gyorsabb darálósabb rész is volt benne.Az SCHC is meglátogatott,megnézett minket,kaptunk jó tanácsokat,pl nem kell leállni ha elcseszünk valamit.Koncertig nem jutottunk el,felvétel csak kazin volt a Sanyikánál...,fénykép sincs szerencsére,olyan mintha nem is létezett volna a zenekar.Egyes tagok ellustultak nem nagyon járt próbálni egy idő után,sokat ittunk meg...Aztán a garázstulaj le akart minket húzni úgyhogy szétbasztuk a helyet és léptünk,új helyet már nem találtunk.A lendület elfogyott feloszlott a banda.Sanyika később dobolgatott itt-ott,engem hívtak az EMBERS-be de szarkavarás miatt nem jött össze.Ennyi.

2025. november 20., csütörtök

Egy kis politika vagyis 1 igazság Zorbántól.

 https://rtl.hu/video/2024/06/07/bevandorlok-betelepites-orban-viktor-kormany                                                                                                                                                                                                                               

Nem vagyok egyik oldal vagy párt híve sem.Bocs!Érdekes,hogy ezt a videót ami a cikkben van az ellenzék ignorálja.Miért?Eltűntették szinte mindenhonnan nézd meg amíg lehet.Vagy ne.

2025. november 17., hétfő

PRIMUS-Antipop cd 1999.

 


                                             
                                             
                                   
                                    
???Nu metal az apád fasza te barom wikipédia (angol nyelvű) cikk szerző.A magyar nyelvű wiki cikk szerző viszont hallott már PRIMUST és jobban fogalmaz mint én:a zenéjük főbb jellegzetességei a szólisztikus slsp basszusgitárkezelés,a kitekert,ferde dallamokat játszó gitár aláfestés,groove-os dobjáték,plusz a Miki Egér szerű énekhang.Jazz,rock,funk,metal mind megtalálható zenéjükben.Az Antipop meg kicsit keményebb az átlag PRIMUS lemezeknél,persze van elborulás is.Van néhány vendég zenész akik zenészként és/vagy producertként szerepelnek bizonyos számokban,olyan is van köztük akit én páros lábbal rúgtam volna ki a stúdióból (Fred Durst shit bizkit).Az Electric Uncle Sam-ben Tom Morello (R.A.T.M.,AUDIOSLAVE,PROPHETS OF RAGE) gitár és producer,Natural Joe c számban Matt Stone producerkedett ő a South Park őrület egyik atyja.Fred Durst a Lacquer head társproducere volt.James Hetfield (nemkellbemutatniugye?) és Jim Martin (FAITH NO MORE) gityóznak az Eclectic eletric-ben.Tom Waits mellotronozik a Coattails of a dead man-ben,őt sokan legendának tartják Amerikában a folk színtéren.Jaj bocs Tom Morello mé 2 számban hallható meg Stewart Copeland dobos (POLICE) is letette a névjegyét egy dalban mint producer,többször nem írom le ,hogy producer.Kicsit talán könnyebben befogadható  az album a nem PRIMUS fanoknak is de nem könnyítik meg a dolgukat a 8 és fél percesre is duzzadó számok például,csak 1 van ilyen,átlagban 4-5 perc.Ami beteheti a kaput egyeseknél az az uccsó már említett Coattails of a dead man,cirkuszos,jazz temetéses hangulatával de szerintem ez is tök jó.A jazz temetés nagyon bejön nekem nézz utána ha nem tudod mi az.Ezután még van egy rejtett szám,majdnem 10 perces a track de nem kell sokat várni,jazz-?metal őrület.Több mint egy órás az Antipop,egy csodás és őrült PRIMUS trip.10/10.

2025. november 14., péntek

CANNIBAL CORPSE-Eaten back to life cd 1990/2002.

 

                                     
                                             
                                           
                                     
                                      

Akármilyen jó albumokat készített eddig a CANNIBAL CORPSE legénysége,a legelső Lp az Eaten back to life maradt a kedvencem tőlük.Ezt is már régóta be akartam szerezni de itthon (Metom music) túl drága 6500 ft,a cseheknél (Groovespin) 5420,nem mindegy.A több tucatnyi újrakiadott verziók közül ez a 2002-es Digipak cd,remaszterizált, 1 plusz koncertfelvétellel meg annak videójával.A csodás borítóképet egy horror-képregény rajzoló Vincent Locke készítette,ahogy a többi CANNIBAL borítót is.Aki csak az újabb lemezeket ismeri azoknak feltűnhet,hogy más volt az énekes,Chris Barnes 1988-1995 között,Kilépése után az általa 1993-ban alapított SIX FEET UNDER-t vitte tovább,ez egy jóval egyszerűbb death metalt toló banda.Barnes fasza gyerek,ő tervezte a CANNIBAL CORPSE logót,meg lepozerezte valamelyik Kardashian picsát mert köze nincs hozzá de egy CANNIBAL C pólóban feszített valami újság címlapján.A szintén Illuminati ribanc Lady Kaka is megkapta a megáét a néptől amikor egy DOOM felvarrót merészelt viselni a kabátján vagy tökmindegy...A zenét hallgasd meg gyorsan ha eddig nem sikerült!Az Eaten' albumon még nincs ál-blastbeat ami védjegyükké vált és sokan utánozzák a mai napig,nekem nem hiányzik innen,így is rohadt gyors amikor kell.A CANNIBAL CORPSE direkt nem akart a szövegeiben a sátánnal,vallás ellenességgel foglalkozni,a gore jobb.Ja igen a bónusz trackben Barnes utódja a bikanyakú "Corpsegrinder"Fisher hallható.Még 1 érdekesség,Glen Benton (DEICIDE) 2 dalban is háttér vokálozik,Ennyi.10/10.


2025. november 13., csütörtök

S.O.D.-Speak English or die 30th anniversary edition cd 1985/2015.

 

                                        
                                               
                                           
                                        
                                   
                                       

Mlelőtt eldurranék az örömtől vannak anomáliák a cd-n és a borítón is mégpedig a 2005-ös évszám így nem jön ki a matek.Utána néztem 2005-ben jelent meg egy remastered,reissue bónuszokkal,ez az alapja a 2015-ös 30th anniversry változatnak amihez hozzáraktak még ezt-azt és digipak tokban adták ki,csak valaki lusta volt nem írta át az évszámot.Hatalmas durranás volt megjelenésekor a Speak english or die,kőlyökként minket is megvett kilóra,bár azt se tudtuk,hogy kell kiejteni a zenekar nevét.A crossover-thrash egyik alapműve a Speak...,akik ezt összehozták:Billy Milano-ének (ex-PSYCHOS ami az AGNOSTIC FRONT elődje volt,M.O.D.),Dan Lilker-basszer (ANTHRAX,NUCLEAR ASSAULT).   Charlie Benante-dobos (ANTHRAX),Scott Ian Rosenfeld-gitár (ANTHRAX).A politikailag nem korrekt szövegeket Scott Ian írta,ma nagy balhé lenne belőle,visítanának a woke-barmok.Anno azokat sem zavarták a szövegek akik értették.Mi van az 1 óra 16 perces cédén?Az Lp-n kívül 2 bonus studio track,Live at Tokyo 1999,9 track,Ram it up, bónusz szám,+ a '85-ös első S,O.D. kiadvány a Crab society North demo ami 58 szám elvileg.Ez borzalmas minőségű mivel egy walkmannal vették fel,egy 14 perces trackben található.Fasza kiadvány mindenkinek ajánlom,itthon szerintem nem kapható,a Groovespin.hu (Cz) tartott egy darabot ezt húztam be.1000 pontos cucc.

2025. november 10., hétfő

PRONG-State of emergency cd 2023.

 

                                 
                                               
                                               
                                        
                                      

Lemezbörze volt ma ami nagy szar volt megint,de szervztek mára egy hatalmas eseményt a MOBY DICK-es Smici meg még valaki jött dedikálni mörcsöt eladni.Nem foglalkoztunk velük,hoztak nem M.D. cd-ket vlnyleket is azokra rontottunk rá öcsémmel de csak a PRONG volt érdemleges.Olcsóbb volt mint valamelyik wewbshopban ahol 7000 ft annyit nem ér,de ér-e hatezret is amennyibe került?Háááát.Ja, a State of emergency a PRONG tizenharmadik,jelenleg utolsó albuma.csak egy single van ami 2024-es,újabb felvétel még nincs.A hangzás bivaly lett most,ez nem minden PRONG lemezre igaz de azok nincsenek meg.Essünk túl a sirámokon jó?Sajnos van,úgy látszik én nem a toleráns PRONG hívők közé tartozok,nem bocsájtok meg mindent.A kétezres években vett fel a PRONG egy rossz szokást beengedett talán KILLING JOKE hatásokat ami nem jellemző minden számra,dallamos vokál,elszálltabb zenével,pl Non-existence.Nem a kísérletezéssel a dallamokkal van bajom hanem azzal ha erőltetik,mert szerintem ez van.Vannak a lemezen olyan dallamos cuccok amik tetszenek elsőre is mint a Working man,Disconnected.A kemény,zakatolós,menetelős cuccok vannak többségben,thrash nincs most,kicsit gyorsabb rész is talán csak egy van,de nem gond.Csak az a baj ha valaki beleképzel olyant ia ami nincs,a Rozsdagyár vagy mi firkásza (Kovenantt) hallucinált thrash zúzást a lemez elejére,meg valami hácés dolgot is de az is csak délibáb,nincs ilyesmi a lemezen.Végül is egy ütős és néha kísérletezős (Working man,Comliant) PRONG lemez csak egy szám van ami nem fekszik,ez jó arány.Ha jól figyeltem elég kevés és rövid a gitárszóló sajnos.Nem rossz PRONG lemez.igényes cucc.   10/9.

2025. november 5., szerda

DARK ANGEL-Leave scars cd 1989/2008.

 

                                        
                                               
                                            
                                    
                                      

Már írtam a DARK ANGEL második és negyedik lemezéről most jön a harmadik ami eredetileg '89-es megjelenésű,ez a cd 2008-as újrakidása egy1999-es újrakiadásnak.A kedvenc DARK ANGEL-Darkness descends után 3 évvel jött ki a Leave scars amiben csalódtam először de minnél többször hallgatom annál jobb lesz.Új énekest és basszert szereztek be erre az albumra,Ron Reinhart és Mike Gonzalez személyében.Ének fronton ez elég feltűnő mert Reinhart már hoz power metalos dolgokat de nem zavaró egyáltalán.A Darkness descends kegyetlen támadása után finomabbnak de nem lassabbnak hat a zene.Technikásabb,fifikásabb lett a muzsika,ez hosszabb számokat eredményezett,9 számból 4 7perc feletti.Érdekes,hogy a LED ZEPPELIN-Immigrant song feldolgozása fele olyan rövid sincs mint az eredeti pedig nincs is begyorsítva,nem értem.Ez volt a D.A. legsikeresebb kiadványa annak ellenére,hogy nem könnyű anyag,nyakatekert szélvészgyorsan előadott riffek sorjáznak egymás után sokszor ott kell lenni a szeren,hogy követni tudd a zene sodrását.A lemez 9 száma után még van 4 koncert felvétel.Az elvakult SLAYER hívőket kérdezném,ha a SLAYA a legjobb thrash banda az univerzumban akkor tudnának ilyen lemezt összehozni?Nem hát!Bocsi! A lemezborító a szép és szomorú összhangban áll a zenével,szövegekkel,zsótibácsik által okozott traumák állnak a központban asszem.Komoly alkotás ami 10 pontot ér.

W.A.S.P.-W.A.S.P. Cd,Digipak,Reissue,Remastered.1984/2018.

  W.A.S.P. fanok biztos beszerzték ezt a cédét már,ajánlott mert az első 1998-as újrakiadáson került re a csodás Animal (Fuck Like a Beast) ...